VIII. tétel

Radnóti Miklós eclogái

1909-1944

Budapesten született egy asszimilálódott zsidó család gyermekeként. Születésekor Édesanyja és ikertestvére meghalt. Ez később a költészetére is rányomta a bélyegét. A Numerus Clausus miatt kénytelen volt Párizsban egyetemre járni, Kaffka Margitból írta a doktori disszertációját. Még gyermekként ismerte meg Gyarmati Fannit, aki végigkísérte a költő életét, és mindvégig a boldog és biztonságot nyújtó szerelmet adta neki. 1937-ben felkérték Vergilius IX eclogájának fordítására a Vergilius program keretében. 1940-ben hívták be először munkaszolgálatra, 1944-ben utoljára. Ekkor a szerbiai Bor bányavárosba vitték, ahonnan a Lager Heidenauba került. Az oroszok előrenyomulásakor a németek két részre osztották a tábort. Radnóti abba a csoportba került, amelyről az a hír terjedt, hogy mindenkit megölnek benne, a költő barátai segítségével átkerült a másik táborba. Ekkor kezdődött a költő útja a halálba, ugyanis az első csoportot néhány nap múlva szerb partizánok felszabadították. A második csoport erőltetett menetben elindították hazafelé, de a megpróbáltatások miatt Radnóti szervezete legyengült, és végül valószínűleg 1944. november 9-én agyonlőtték Abda határában.

Később exhumálták, és megtalálták nála a Bori noteszt, amiben legutolsó versei is találhatóak. Például a halála előtt pár nappal keletkezett, és kísértetiesen leírja a saját halálának körülményeit.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf,* - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

*Ez még felugrik!

Valószínűleg ez a költő legutolsó verse.

Radnóti Miklós a modern magyar irodalom egyik legnagyobb költője. A magyar irodalomban szinte egyedülálló módón jelenik meg Radnóti boldog hitvesi szerelmes versei. Kötetei, melyben eclogák jelentek meg: Meredek út(1938), mely egy metaforikus cím, a társadalmi lejtőre utal, és a Tajtékos ég, amely már mint postumus kötetként jelent meg 1946-ban, amikor még nem is tudtak a költő halálról, reménykedtek, hogy hazatér.

Az eclogák megírására az 1937-es Vergilius program motiválta, amikor megismerkedett Vergilius költészetével. A program célja az volt, hogy lefordítsák magyarra Vergilius eclogáit, a megjelenő kötetben 10 Vergiliusi ecloga volt, mely mellett az eredeti vers is megtalálható, ezzel jelezve, hogy a magyar irodalom nincsen lemaradva.

Az ecloga Theokritosz görög költőtől származik.

• Pásztorköltészet/bukolikus költészet
• általában dialógus, szereplői „álruhás” pásztorok, akik a tudományról, művészetről, filozófiáról, költészetről beszélgetnek.
• A természet idilli, harmonikus környezetet teremt,
• Eclogae=szemelvények

Ezt vette át Vergilius római költő némi változtatással.

• hexamaterben írta már, kötött formában
• Vergilius a polgárháború időszakában élt, ezért verseiben is ez tükröződik, más hangulatú

Radnóti a Vergiliusi hagyományt vette át, általában megtartott a hexamateres formát, három ecloga párbeszédes a többi monológ, belső monológ. Szereplői már nem pásztorok, hanem különbféle emberek. Pl. költő. Megtartotta a természeti motívumokat is, bár a természet már inkább az üldöztetést tükrözte. Egy előhang és a számozás szerint nyolc ecloga készült el, bár a hatodik nincsen meg.

Az előhangot később készítette el, mint az eclogák nagy részét. 1942. március 15-e után írta a verset, melyben a természet megújul, azonban az emberek nem, a szabadság hiányáról szól.

Az első ecloga egy Vergiliusi mottóval kezdődik, melyből kiderül, hogy a világ értékrendje a feje tetejére állt. A jó elnyomása és a rossz tombolása a jellemző a világra. Ez egy kivetített belső párbeszéd, önmagával. A vers hexameterben íródott. A versben a rendet állítja szembe a rendetlenséggel. A természet tükrözi a belső nyugtalanságot, illetve a kegyetlen és rideg külvilágot. Az április még nem a meleg hónap, bármikor beköszönthet a fagy, ezzel kettétörve egy kis virág életét. A világot kivetíti a természetre, az időjárás is szeszélyes, még nincs igazi tavasz. A vers alaphangulatát az 1936-1939-es spanyol polgárháború adja meg. A politikai, történelmi események jelennek meg benne:

„Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó
ágyucsövek feleselnek a vérbefagyott tetemek közt,
s medvék és katonák együtt menekülnek el onnan;”

A költő által nagyra becsült spanyol költő halála is megjelenik benne: Federico Garcia Lorca, aki, amikor lehetett nem menekült el Spanyolországból, hanem harcolni maradt, ezért meg kellett halnia. (Radnóti írt hozzá egy pár soros különálló verset is)

A vers végén a költő feladatát boncolgatja, ars poeticának is fel foghatóak a Költő utolsó szavai. A tölgyfa motívummal írja le (ez egy toposz, ami Horatiushoz nyúlik vissza, Magyarországon Berzsenyi a Magyarokhoz I. ódájában jelenik meg) saját sorsát. Tudja bár, hogy egy nap őt is eléri a halál, hamarabb, mint kéne, de addig is ír és alkot.

Töredék: Egyesek szerint ez a hiányzó hatodik ecloga, ugyanis mielőtt befejezhette volna, megkapta utolsó behívóját a munkaszolgálatra(1944. máj 18-án).

Anaforisztikus szerkesztésű, „Oly korban éltem én”, minden versszak elején megtalálható. A vers arról szól, hogy ami valaha szép volt, az mára mind eltűnt rég. Az első versszakban az ember elaljasulásáról szól, a második versszakban az értékrend felborulásáról, a harmadik, azokról szól, akik tenni próbálnak, azokat üldözik, a negyedik versszakban az anya-gyermek motívummal írja le az élet értelmetlenségét, és a ötödik meglévő versszakban pedig kifejti, hogy már a költő is tehetetlen, csak a bibliai próféta Esaiás lenne képes elátkozni ezt a korszakot.

A hetedik ecloga már a Lager Heidenau-ban keletkezett 1944-ben. Ez a bori notesz első verse. A műben a láger körülményeit írja le feleségének otthonra. Már eltűnt a párbeszédes forma, azonban tökéletes hexamaterekben írta meg, ez jelzi nála a rendet, ettől jobban érezhette magát. Egy kivetített párbeszéd, de a felesége nincsen jelen. A versben összemosódik a valóság és az álom, szürrealista elemeket találhatunk benne, a foglyok hazavágyódása az álom és ébrenlét határán nem tudja megkülönböztetni a valóságot az álomtól. Fájdalmas képet ad a láger viszonyairól, realisztikus, naturalisztikus ábrázolásmód segítségével.

Saját magáról ír,hogy milyen vaksi, féregként kell élnie életét. Kérdésként teszi fel, hogy létezik-e még haza, bár választ nem kap, magának igennel válaszolhatott, mert ha nincs többé haza, akkor nem lenne többé értelme írnia, így elvesztette volna tartását, amit azonban fogolyélete során végig megtartott.

A vers végén egy szerelmi vallomás található, egy vergiliusi szabadfordítású szerelmi vallomás a feleségének, Gyarmati Fanninak.